A szemünk nem csak a lelkünk tükre, hanem a legfontosabb érzékszervünk. Nem hiábavaló a mondás, miszerint „vigyáz rá, mint a szeme fényére”. És fontos is, hogy vigyázzunk rá, hiszen a szemünk egy rendkívül összetett szervünk, amiről bár már rengeteget tudunk, még mindig nem eleget.

Épp ezért fontos, hogy ha valaki valamilyen problémát észlel a szemével vagy a látásával kapcsolatban, akkor azt mielőbb vizsgáltassa ki. Szerencsére számos szembetegség gyógyítható ma már, a látásproblémákra pedig megvannak a megfelelő korrekciós eszközök.

Fontos tisztában lenni azzal is, hogy mikor kell szemész szakorvoshoz fordulni és mikor optometristához, ugyanis előbbi kifejezetten a szemmel, utóbbi pedig a látással foglalkozik.

Mikor kell szemészetet felkeresni?

Szemészhez forduljunk, ha bármilyen szemproblémát tapasztalunk, különösen, ha hirtelen romlik a látásunk, vagy fájdalommal jár a látás. Orvoshoz kell menni, ha vörös vagy duzzadt a szemünk, ha fényérzékenység vagy homályos látás jelentkezik, ha a szemünkben idegen test érződik, ha rendszeresen erős fejfájásunk van, illetve, ha cukorbetegségben vagy más krónikus betegségben szenvedünk.

optika 8. kerület

És milyen esetekben érdemes optometristához fordulni?

Alapvetően szemüveg vagy kontaktlencse vásárlásával, illetve rendszeres szemészeti ellenőrzéssel kapcsolatban. Keressünk fel egy optikát, ha a szemüvegünk vagy kontaktlencsénk már nem megfelelő, ha a szemünk fáradékony vagy homályos a látásunk, illetve ha a rendszeres szemészeti ellenőrzést szeretnénk beiktatni.

Miért válassza 8. kerületi optikánkat?

Szakértő csapat: tapasztalt optometristák állnak rendelkezésére, akik segítenek megtalálni a legmegfelelőbb megoldást látásproblémáira.

Legújabb technológia: modern eszközökkel végzett, teljes körű látásvizsgálat és személyre szabott lencsegyártás garantálja a kényelmes és pontos látást.

Divatos keretek: széles választékban kínáljuk a legújabb trendeket követő, valamint a klasszikus stílusú kereteket is, így nálunk biztosan megtalálja mindenki az egyéniségéhez illőt.

Egyedi szolgáltatások: nem csak szemüveget és napszemüveget készítünk, hanem kontaktlencsék terén is otthon vagyunk. Szívesen segítünk kiigazodni és dönteni a legkülönfélébb látáskorrekciós eszközök között, és tanácsot adunk a megfelelő szemüvegápolási termékek kiválasztásához is.

Kényelmes környezet: modern, barátságos optikánkban kellemes körülmények között várunk mindenkit, hogy megtalálja a tökéletes szemüveget vagy kontaktlencsét.

optika 8. kerület

Optikánk tippjei őszre: mire érdemes ilyenkor különösen figyelni?

Az ősz a szemünk számára is tartogat kihívásokat. A nappalok rövidülése és a fényviszonyok változása miatt a szemünknek nehezebb alkalmazkodnia, ami fáradtságot, fejfájást és homályos látást okozhat. A fűtési szezon beköszöntével a levegő szárazabbá válik, ami irritálhatja a szemet, viszkető, égő érzést, homályos látást és a könnyezést okozva.

Jó tudni, hogy bár az allergiaszezon inkább a tavaszra jellemző, ősszel is előfordulhatnak allergiás reakciók, amelyek a szemben viszketést, vörösséget és könnyezést okozhatnak, illetve egyes szembetegségek tünetei ősszel fokozódhatnak, vagy épp ekkor jelentkezhetnek először.

Amennyiben a fentieket tapasztalja, érdemes szakemberhez fordulnia, a megelőzés érdekében pedig használjon napszemüveget, pihentesse eleget a szemeit, ha pedig száraznak érzi a levegőt, párásítson, használjon műkönnyet!

Optikánk Budapesten készséggel áll rendelkezésére, ha bármilyen problémát észlelt a látásával kapcsolatban, esetleg új szemüvegre vagy kontaktlencsére lenne szüksége. Forduljon hozzánk bizalommal Ön is!