Kontaktlencse Vizsgálat
Mi a kontaktlencse vizsgálat menete új viselőként?
- Először az igényeket mérjük fel, hogy hova, milyen célra szeretné használni
- A vizsgálat hasonló módon zajlik, mint a látásvizsgálat esetében
- A legjobb szemüveges korrekció feltérképezése után az optometrista réslámpa segítségével megvizsgálja a szem első felszínét, ellenőrzi, nem látható-e olyan elváltozás, ami kizárná a kontaktlencse viselés lehetőségét.
- A kapott adatok alapján próbalencsét választunk.
- A felhelyezett lencsék próbaviselési időszaka után (kb 15-20 perc) ellenőrizzük a látást és az illeszkedést is résláma segítségével.
- Amennyiben minden jól sikerült, az illesztő kolléga megtanítja a lencsék helyes használatára, ki és behelyezésére.
Kontaktlencse kontroll vizsgálat
Nagyon fontos a már kontaktlencsét viselők számára a folyamatos (éves) kontroll vizsgálat a szem egészségének megőrzése céljából!
A kontroll vizsgálatnak két típusa létezik.
1, Rendelkezem kontaktlencsével és folyamatosan viselem is azt.
– Ebben az esetben Kontroll vizsgálatra általában meglévő kontaktlencsében kell érkezni.
– Jóval rövidebb időtartamot vesz igénybe, mint az első kontaktlencsés illesztés.
2, Nem hordtam egy ideje kontaktlencsét, nem is rendelkezem vele.
– Ebben az esetben “új viselőként” kell tekintenünk a vizsgálatot
Be kell jelentkeznem vizsgálatra?
Igen! Kontaktlencse vizsgálatot csak és kizárólag előre bejelentkezés után tudunk végezni!
Mit hozzak magammal?
Az első vizsgálatra mindenképp hozzuk magunkkal régi szemüvegünket, kontaktlencsénk adatait (ha van), orvosi papírokat, vizsgálati eredményeket.
Van valami egyéb teendőm?
Hölgyek számára külön felhívjuk a figyelmet, amennyiben még nem viseltek kontaktlencsét, smink nélkül és rövid körmökkel érkezzenek.
Mennyibe kerül a vizsgálat?
Új viselő esetén a kontaktlencse vizsgálat díja 8000 Ft, mely tartalmazza a próbalencséket, a látásvizsgálatot, betanítást.
A Kontroll vizsgálat esetén a vizsgálat díja 6000 Ft
Amennyiben új kontaktlencséjét tőlünk rendeli meg, 2000 Forintot jóváírunk a vizsgálat árából.
Milyen lencsékkel foglalkozunk?
Első soron Coopervision, Alcon, Bausch n Lomb, Johnson n Johnson lencséket forgalmazunk